főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A rejtőzködő művész75

Kalmárné Horóczi Margithoz nehéz közel jutni és mégis beleláthatunk a lelke legmélyére is. Hogy ez ellentmondás lenne? Nem, ha egy művészemberről van szó, aki a vászonra vetíti ki lelke rezdüléseit. Kalmárné Horóczi Margit nem azok közé az alkotók közé tartozik, akik művészetük mellett saját magukat is meg akarják mutatni, tolakodón, „használva” a médiát a minél jobb eladhatóság reményében, mert hát kell a jó név, hogy magasabb legyen az árfolyam. Horóczi Margitot nem érdekli ez a fajta nyilvánosság, ő „csak” alkot. „Csak” a lelkét mutatja meg azoknak, akik kíváncsiak még a mesékre, a jóságra, a szelídségre, de nem fordulnak el akkor sem, ha magányt vagy bánatot látnak.
 Pannó (Kecskeméti Ifjúsági Otthon)
Horóczi Margit műveivel túlléphetünk hétköznapi földhözragadtságunkon, hogy elemelkedhessünk egy másfajta, kozmikusabb emberlét dimenziójába. S ha már ott vagyunk, vissza se akarunk jönni ebbe a durva, erőszakos, és állandóan versenyre kényszerítő dimenzióba, ahol annyiszor foglalkozunk értelmetlen és felesleges dolgokkal, amelyek elfedik előlünk a lényeget. S amikor rádöbbenünk erre, sokszor már késő. Kalmárné Horóczi Margit azok közé a művészek közé tartozik, akik a lényeget akarják megmutatni. Konokul, megszállottan és állhatatosan dolgozik ezen, nem törődve a változó világgal. Miért is kellene törődnie, hiszen a lényeg változatlan.

 Kalmárné Horóczi Margit tagadhatatlanul női művész, aki művészetében is vállalja női mivoltát. Nem akar hasonulni férfi kollégáihoz, vagy versenyre kelni velük. Nincs is rá szüksége, hiszen nőként olyan titkokat tud, amely a férfiak előtt rejtve marad: a nőiség és az anyaság misztériuma szövi át képeit.

A június 26-án 75. életévét betöltő Kalmárné Horóczi Margit rejtőzködő művész, nem ad interjúkat, nyilatkozatokat, mert őszintén hiszi, hogy művei mindent elmondanak helyette.

Születés

Ulrich Gábor, grafikus: Horóczi Margittal kapcsolatban két megközelítés jut először eszembe. Először is irigylem tőle azt a végtelen türelmet és alázatot, a végletekig menő aprólékosságot, a nagyon míves kidolgozást, ahogyan a műveit készíti. Talán azért is, mert belőlem teljesen hiányzik ez a képesség. Ugyanakkor nála ez nem egy öncélú látványteremtés, nem egy felszínes esztétikum, ami ellen én sokszor ellenérzéssel viseltetem, hanem érezni a dolog súlyát, érezni a hagyományokba nyúló gyökerét, a sok erőt, ami benne van. Amit csinál, az már nem egyszerűen díszítőművészet, hanem olyan minőséget képvisel, amely a képzőművészet sajátja. A munkáit áthatja a szimbólumok, a szimbólumrendszerek összefüggéseinek biztos tudása is. Amit csinál, jó a szemnek, s aki csak idáig jut, már az is kapott valamit Horóczi Margittól, de a második vagy harmadik réteg már messzebb vezet, például a szimbólumok világába.

Kricskovits Marica, bútorkereskedő: Én nagyon kedvelem Horóczi Margit munkáit. Évekkel ezelőtt az alkotóval is találkoztam, s úgy éreztem, hogy a lénye, a személyisége és a művei között tökéletes a harmónia. A teremtés csendje árad misztikus, népmesei alkotásaiból, szemben a mai zajos világgal. Képei egyszerűen szépek és jó érzésekkel, megnyugvással töltik el a szemlélőt.
Kállai Erzsébet

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu