125 éve, 1890. február 9-én hunyt el Láng Boldizsár színész, színigazgató. Miskolcon született 1824. november 15-én. 1841-ben lett színész apja, Láng Lajos társulatánál, ahol anyja, Csepreghy  Anna is játszott. Szeles gavallérok alakításával kezdte pályáját. Később olykor drámai szerepeket is vállalt, de sikereit elsősorban komikusként aratta. Képzett hangja és zenei műveltsége révén népszínművekben is emlékezetes alakítást tudott nyújtani. Az Alföldet járva Láng Boldizsár többször megfordult Kecskeméten is: 1854-55-ben, 1863-64-ben és 1865-66-ban lépett föl a hírös városban. Ők játszottak először operettet Kecskeméten. 1868-ban lengyel énekekből egy francia-négyest szerkesztett, melyet Rapperswyli emlék címmel adott ki. Írt dalokat és nagyobb zenedarabokat is. 1868-ban tönkrement, 1872-ben felhagyott a színigazgatással, és tisztviselői állást vállalt. 1890-ben mint adótiszt hunyt el. „Lángh Boldizsár évekig a legismertebb vidéki színigazgatók egyike s kedvelt szalon színész és énekes volt” – írta nekrológjában a Vasárnapi Újság.

Láng Boldizsár a nagynevű Lángh színészdinasztia harmadik generációjának kiválósága volt. Színész családban nőtt fel a színpad állandó közelségében. Nagyapja a nagy magyar úttörőszínész, Láng Ádám János, édesatyja az énekes színész és társulati direktor Láng Lajos volt, míg édesanyja a kor vidéki színészetének egyik kedvelt komikája, Csepreghy Anna volt. Már kora gyermekkorában természetesen öltötte fel magára a gyerekszerepek jelmezeit. Ifjú korára a szakma sok csínját-bínját elsajátította, ám szülei civil foglalkozást gondoltak helyesnek számára. Úgy nevelték, hogy eszébe se juthasson a színház. Iskolái végeztével mégis súgóként kezdte működését 1842-ben, Egerben. Később Lendvay Mártonnak, a korszak kitűnő színművészének a bátorítására lépett mégis színpadra, szülei eredeti szándéka ellenére. Kezdetben Herényi József színésztársulatával Rozsnyón, Rimaszombaton, Kassán működött, majd Körösi József igazgatósága alatt Sátoraljaújhelyen, Eperjesen, és Ungváron játszott sokáig. Később édesanyja társulatával aratott nagy sikereket, Ung-Bereg-Szabolcs megyékben, sőt ekkor már a közönség kedvenceként is köszöntötték őt több helyen.

Debrecenben játszott, amikor utolérte a történelem, az 1848-as szabadságharc, amelyben időlegesen futár szerepet vállalt, sőt részt vett a püski csatában. A háború vége felé azonban visszatért a színi pályára. 1849-ben, Alday lejáró debreceni direktori szerződésekor átvette főnökétől a társulatot, és innentől fogva 18 esztendőn keresztül ő igazgatta azt. Első intézkedései közé tartozott, hogy 1850-ben egyesítette társulatát Abaújnál, a Teleky Miklós vezette színtársulatával, és megerősödve lett a magyar nyelv és irodalom hű terjesztője, az ország legtekintélyesebb közönsége előtt elismerést és méltányosságot kiérdemelve, miután truppjával bejárta szinte az egész országot. Társulatánál folyvást szem előtt tartotta az erkölcsösség megőrzését, és elvárta színészeitől a feltétlen szorgalmat és szakmai odaadást, a szereptudást, a hibátlan szép magyar beszédet. Társulatánál bevezette a vendég és meghívott művészek rendszerét, amely szisztéma, akkor még szokatlan módon az egy-egy produkcióra szóló szerződtetést jelentette. Így a szakma jeleseit tudhatta társulatánál egy-egy kitűnő előadásra, amely komoly szakmai rangot is adott a társulat hosszú működésekor, és ösztönzően hatott az állandó tagok számára is. A meghívott művészek többségében kitűnően képzett zenészekből, énekesekből álltak. Ők nem tagok, hanem meghívott vendégei a produkciónak, így a társulat körében nem indul rivalizálás, zúgolódás, nem támadt ellentét sem, mindenki tudta, néhány előadásról van csupán szó. Társulatánál megfordult a kor több meghatározó színházi embere, színésze, leendő igazgatója, úgy mint Paulay Ede, Takács Ádám, Molnár György, Szijasi Imre, Horváth György, Bereznay István, a későbbi Nemzeti Színház tagságából, de Szabó Pepi, Vermark Ida (Szilágyi Béláné) is Láng Boldizsárnál kezdte a pályát. Egyik ismertebb színpadi munkája, a „Rapperswyli-emlék”, francia négyes, lengyel dalokkal, valamint népszínművé dolgozta át az „Angyal Bandi” történetet, amely a kor egyik sokat játszott, népszerű darabja lett.

Egy rosszabb időszakot követően azonban elszegényedett, és 1868 nyarán feloszlatta a társulatát, maradék kevés pénzét 12 gyerekének taníttatására fordította. Színpadtól való visszavonulása után tisztviselő lett a debreceni pénzügyi igazgatóságnál. Képzett hangja és zenei műveltsége révén – színészként – népszínművekben nyújtott elsősorban emlékezetes alakításokat, és bár vállalt olykor drámai szerepeket is, igazi sikereit mégis komikusként aratta. Cikkeiben a vidéki színészet érdekvédelmének megszervezése mellett foglalt állást. Debreceni letelepedését követően később, élete végén állami adótisztként került Élesdre, csak a családjának élt. Szerettei körében 66 éves korában távozott.

(Források:  *Joós Ferenc, A vándorszínészettől az állami színházig  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Magyar Színházművészeti Lexikon  *szineszkonyvtar.hu  *Takács István: Láng Boldizsár)