főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A hónap művésze: Révész Imre150

 „Mindig derűs, közvetlen, emberséges modorú művész volt Révész Imre. Széles baráti kör alakult körülötte. Ez a kör a húszas évek nehéz viszonyai között segített a Művésztelep anyagi gondjain akkor, amikor se élelem, se tüzelő nem volt, a ruházkodásról nem is beszélve. Művésznek lenni akkor nyomorúságos sorsot jelentett” – jellemezte őt 1955-ben Soós Imre.

150 éve, 1859. január 21-én Sátoraljaújhelyen született Révész Imre (eredetileg Csebray) festőművész. Bécsben és Párizsban végezte művészeti tanulmányait. A Csárdai jelenet című képéért 1882-ben, első magyarként Munkácsy-ösztöndíjat kapott. Ezt követően Munkácsy Mihály mellett is dolgozott, amely meghatározó, stílusformáló élmény volt a számára. A francia fővárosban, 1889-ben bronzéremmel jutalmazták Menekülők című festményét. 1903-tól a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára lett.

A mindig is az Alföldön festeni szerető Révész Imre (korábban főleg Szentesen dolgozott) 61 évesen került Kecskemétre, ahol 1920–1932 között vezette „Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola Kecskeméti Művésztelepét”. A budapesti főiskola ösztöndíjasai közül kikerülő ismertebb tanítványai közé tartozott például Hajnal János, Harczi István, Prohászka József, Mátis Kálmán, Szabó Vladimir vagy éppen Zsögödi Nagy Imre, aki így emlékezett vissza: „Révész Imre és neje vezette a kecskeméti telepet. (…) Ösztöndíj, műterem, koszt, modell és abszolút szabadság vala. Katonaság, forradalom, éhség, nyomorúság után a telep élet valóságos paradicsom volt. A gyönyörű park, a szomszéd határ, a végtelenbe nyúlt szőlős, barackos ligetekkel, amit szüret után bebarangoltunk, megtöltve iszákunkat az ottfelejtett szőlősben, szőlővel.”

Mindamellett akkor és most is ellentmondásos volt Révész megítélése, mivel az általa képviselt, jórészt Munkácsy inspirálta konzervatív stílus és felfogás (kritikai realizmus, naturalizmus, anekdotikus népéletképek, történelmi zsánerek) előtérbe kerülése erőteljes visszalépést jelentett a művésztelep első periódusának eredményei után. Bár legjelentősebb műveit a Magyar Nemzeti Galéria őrzi (pl. Panem!, Petőfi a táborban), Kecskeméten is találkozhatunk festményeivel, így például az evangélikus templomban és a Kecskeméti Képtárban (az utóbbiban látható az 1920-as években készült Parasztházaspár is).
ifj. Gyergyádesz László

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu