főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. május 25.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

20 éves a ZÉTA-ADÓ Kft.20


20 éves a ZÉTA-ADÓ Könyvelési és Adótanácsadó Kft. A kecskeméti vállalkozás 1994. január 6-án alakult.

A cég vezetője, Kalán Teréz a rendszerváltás első éveiben, a gyereknevelés mellett „másodállásban” kezdte meg tevékenységét. Egyéni vállalkozóként cégek könyvelését, bérszámfejtését, valamint adóbevallások elkészítését vállalta. Az ügyfelek száma gyorsan növekedett, ezért úgy döntött, hogy saját céget alapít. Rövid, egyszerű, könnyen megjegyezhető nevet keresett. Választása a görög ábécé egyik betűjére, a zétára esett.

Kezdetben a Budai, majd a Kőhíd utcában, míg 10 éve, 2004 áprilisa óta a Vágó utcában fogadják megbízóikat. A vállalkozás az elmúlt 20 év során dinamikusan fejlődött. Partnereik száma folyamatosan növekszik, akiknek igényeihez alkalmazkodva szolgáltatásaik palettáját bővítették. Ma már pénzügyi tanácsadást, hitelügyintézést, pályázatkészítést is végeznek, igazságügyi könyvszakértői feladatokat is ellátnak, valamint könyvvizsgálást is vállalnak. A gazdasági társaságok mellett már évek óta költségvetési intézmények könyvelését, könyvvizsgálatát is elvégzik. Ügyfeleik  többsége kecskeméti székhelyű vállalkozás, de számos Bács-Kiskun megyei és budapesti cég is igénybe veszi szolgáltatásaikat. Nemcsak hazai, hanem több tucat külföldi tulajdonban lévő gazdasági társaság is bizalommal fordul hozzájuk.

a ZÉTA-ADÓ Kft. "csapata"

(néhány évvel ezelőtt készült fotó)


A ZÉTA-ADÓ Kft. munkatársainak legfontosabb törekvése az, hogy partnereik elvárásainak maximálisan megfeleljenek. Épp ezért Kalán Teréz büszke arra, hogy megbízóik ragaszkodnak munkájukhoz. „Cégünk a '90-es évek elején alakult, s az akkori kisipari műhelyből az eltelt évek kihívásainak megfelelően egy korszerű ablakgyárrá fejlődött” – emlékezik az elmúlt évekre Répás Tibor, az egyedi nyílászárók gyártásával foglalkozó Fenyő Therm Kft. vezetője. „A könyvelést indulásunk óta a ZÉTA-ADÓ Kft. munkatársai végzik. Feladataikat mindig óriási szakértelemmel és pontossággal látják el. Bízom abban, hogy sikeres együttműködésünk még sok éven át folytatódni fog!” 



ZÉTA-ADÓ Kft.
6000 Kecskemét, Vágó u. 24.
Tel.: 76/502-080
Fax: 76/418-721
Web: www.zeta-ado.hu
E-mail: zeta-ado@t-online.hu

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu